Egy dög meleg nyári estén

Egy dög meleg nyári estén sok minden jut az eszembe. Azon kívül hogy melegem van, ráadásul meg vagyok fázva, szóval jelenleg teán élek. Meg fokhagymán... Nem a vámpírokat akarom távol tartani, de nagyon jó gyulladáscsökkentő hatása van, ezért előszeretettel használom. :) Végül is a nagyanyáink tudják mi a jó, nem igaz? Ráadásul holnap jelenésem van egy unokatestvérem ballagásán szóval színtiszta élvezet lesz...

Mostanság elkezdtem edzeni és a jógát is kipróbáltam, de mondanom sem kell, a betegség miatt abba kellett hagynom, mert csak jobban lebetegszem, azt meg nem hiányolom. Vicces, de egy esküvőn kapott el a kis szemét még a múlthéten. Kellett nekem lenge, szexi ruhában megjelennem, azóta is bánom a dolgot. Nehéz az elveimet betartani, miszerint nem érdekel mások véleménye... de hát mégis csak egy esküvőről van szó, ezért ki is tettem magamért.

Jól éreztem magam, nagyon szép volt, de a végén már nagyon elfáradtam, és az ismétlődő zene miatt a szintetizátoros fickót már elvertem volna a hangszerével, annyira idegesített, hogy újra és újra ugyanazokat a számokat játszotta le... de a pár jól érezte magát, ez a lényeg. Sok szerelmes dalt (végül is alkalomhoz illő volt) leadtak, és tudni kell, hogy akkor kicsit szerelmi bánatom volt, szóval az is rátett egy lapáttal.

Most már jobban vagyok ez ügyben is, csak az zavar, hogy milyen hamar és könnyen le tudnak mondani az emberről, gondolom ez bántja az Egómat. Ha úgy vesszük, soha nem voltam még szerelmes, legalábbis ennek az érzésnek csak a szánalmas alteregóit éltem eddig át. Sokan vannak így, szóval az évek során kifejlesztettem magamban azt a szemléletet, hogy ha nem jön össze, akkor megyek tovább, elutasítom magamtól azt a személyt, hogy ha esetleg "meggondolná" magát, nem adok második esélyt. Szívtelen lennék? Nem hinném, csupán realista! Ha valaki azután hogy nemet mondott, megpróbálja visszakuncsorogni magát, abban nincs semmi jó. Sőt! Ez amolyan "nincs ló, jó lesz a szamár is" gondolkodásmód. Ezt pedig egyetlen embernek sem szabadna elviselnie, csak hát sokaknak annyira kicsi az önbecsülésük, hogy elhiszik: ennyi van, mert ennyi jár...

Pedig NEM! Úgy vagyok vele, hogy a "talánokkal" nem foglalkozom, mert azok úgy is befuccsolnak.

De rohadt nehéz ez. hogyan döntsem el, hogy fontos vagy talán kategóriába soroljam-e. Egyáltalán szabad-e kategorizálni valakit... ez is jó kérdést. Engem is tökéletesen lehet besorolni a "jó kislányok" közé, amiből szeretnék szabadulni, mert nem jó érzés, ha nem tartanak többre ennél. Próbálok kitörni, de amint egy zsúfolt szórakozóhely közepére kerülök, eszembe jut az, hogy tényleg ott a helyem? Elbizonytalanodom. Nem érzem jól magam a hering partiban. Fárasztó nyugdíjasnak érzem magam ilyenkor a legrosszabb fajtából. Lehet, mert nem a megfelelő emberekkel vagyok, azért! De tehetek róla, hogy a legtöbb ismerős tovább lépett ebből a korszakból és már vidáman élik a felnőtt életüket? IGEN! Nem fogok mást hibázatni, mert lemaradtam. Kedvem lenne menni, de valahogy mégis nem jó.

Mindegy, a lényeg az, hogy van egy nagy igazság: az ember NEM VÁLTOZIK, vagy ha igen, az dicséretes, nem nagyon nehezen lépünk ki a komfort zónánkból. A legtöbbek lusták vagyunk a változáshoz. A kis szerelmi csalódásomból ezt szűrtem le, azt hittem, hogy valaki megváltozott, mert amúgy érzi, hogy minden rossz, ahogy van, de tévedtem. Mindenből tanul az ember, nem igaz? Az a szerencse, hogy barátok tudtunk maradni, bár azt majd a jövő megmondja...

Bocs a nyafogásért, ez most szükséges volt. Ki kellett eresztenem a hangom, mert úgy éreztem, majdnem megfulladok az elnyomott érzésektől.