Első bejegyzés
Sziasztok!
Már korábban is próbálkoztam blogírással, azonban időhiány és egyéb okokból kénytelen voltam halasztani a dolgot... Viszont ma hirtelen eszembe jutott, hogy újra kezdhetném, szóval az előzőt töröltem, ideje volt új lappal indítani, az a blog már nem én voltam, nem tudtam azonosulni vele.
Mindenki változik, igaz zsenge 23 évemmel nem mondhatnám magam felnőttnek (legalábbis agyilag nem érzem olyan komolynak, amit egy felelőségteljes felnőttől elvárnánk) , de ha visszatekintek akkori önmagamra, akkor csak egy mindenkinek megfelelni akaró kölyköt látok, aki mindenbe belekezd de soha sem fejez be semmit.
Ez a legnagyobb hibám, amit igyekszem legyőzni, bár mind tudjuk, hogy a szokásainktól a legnehezebb megszabadulni. Ha valaha erre az oldalra tévedne valaki, láthatja, hogy nem követek semmilyen sémát, nem akarok senkinek sem megfelelni és ez az oldal teljes mértékben a saját szórakoztatásomra készült. A készülte után egy ideig nem lesz látható a google-ön (webnode tapasztalat) aztán ha mégis becsatlakoznál, akkor üdvözöllek, itt az életem apró szösszeneteit találhatod, talán később kiegészítem ezzel-azzal, majd meglátom. Itt öszintén kibeszélem (bocs, kiírom) magamból azt ami bánt, érzelmileg felemel vagy ami foglalkoztat éppen.
Nem akarok politizálni és egyéb ilyen témákról sem akarok regélni, ezt inkább meghagyom az okosoknak, had szórakozzanak. Alapelvem, hogy amihez nem értek, abba nem pofátlankodom bele... Eddig ez életmentő volt :D ééés itt állt meg a tudomány.
Hamarosan este 11 lesz, álmos vagyok, a mai nap során lefárasztottak az idióták, akik elég gyakran megtalálnak, szóval a napom nagy része az előlük való meneküléssel telik el, utána meg elkeseredetten próbálom elreteszelni a bejáratot, nehogy az agyamra menjenek (zombi apokalipszis esetén ez szószerint értendő).
Úgy gondolom eleget írtam 1. Bejegyzés/beköszönő gyanánt, hamarosan felteszem a bemutatkozó stb. cuccokat is, de figyelmeztetlek, az is zsigerből fog jönni, szóval az esetleges agykárosodásért felelőséget nem vállalok. :D