Énkép kialakítása...

Nem fogok kertelni, egész életem során a legnagyobb problémám az volt, hogy nem bízom magamban eléggé, és gyakran megsínylettem ennek a következményeit. Sok lehetőséget szalasztottam el, sokszor mondogattam, hogy ezt meg azt nem érdemlem meg, nem érek annyit, hogy valaha jó legyen az életem, mások előbbre valóak nálam stb. Ehhez még az is hozzáadódik, hogy "kényszeres segítő" vagyok, vagyis mindig a mások segítségére sietek, ami nem is lenne baj, ha nem menne ez a saját jellemfejlődésem rovására. Hát igen, ez volnék én. Sokszor bántottak meg, sok lelki sebet őrizgetek úgy, mint mindannyian. Amikor először feltettem magamnak a kérdést, miért van ez, miért éreztem magam "nem ebbe a világba illőnek", akkor még csak gyerek voltam. Nem nagyon tudtam hova tenni a dolgot, megoldani a helyzetet, ezért szépen lassan elmerűltem egy burokban, ami távoltartott (akkoriban úgy gondoltam megvéd) a többi embertől és a hazugságoktól. Gyerekes, ugye? Így éltem egészen a 16. évemig, utána felgyorsultak az események.

Találkoztam valakivel, aki meglátta, ki vagyok és mi lehetnék, ha megnyílnék. Ez akkoriban megdöbbentett, bár én is kerestem az emberek felé vezető utat, mégis sehogy sem tudtam dűlőre jutni a hülyeségeik terén. Elég gyakran humorral próbáltam oldani a feszültséget, persze csak a hozzám közelebbi személyeknek mutattam meg ezt az oldalamat, de mindig megkaptam, hogy hülye vagyok. Lehet, hogy nevettem rajta, de a tüske bennem maradt. És akkor jött Ő. Amikor egyszer megszólított, hogy üljek mellé, beszélgessünk, elsőre nagyon feszült lettem. Nem tudtam mire számíthatok, de aztán csoda folytán rájöttem, hogy ő az első ember, aki el tudja viselni, sőt, nevet az agypihent hülyeségeimen. Hozzá tette a magáét és jókat derültünk a szünetekben. Aztán megbeszéltük, hogy mellé költözök. Ott hagytam hát azt a mérgező kapcsolatot, amiben voltam, és beléptem egy új világba, amit ez a lány mutatott. Persze elég gyakran próbált elültetni a egy tanár, de az óra után vissza szivárogtam mindig. Nem kell félre érteni, nem rosszalkodtunk mi, csak furcsa volt a tanárnőnek, hogy nem a megszokott helyemen lát, ennyi. Végül ő is bele törődött.

Nem csak az derült ki, hogy egy hullámhosszon vagyunk, hanem az is, hogy jóban van néhány rokonommal, ez mindkettőnket meglepett. Bekövetkezett az, hogy bekerültem a baráti társaságába...

Kérdezhetitek, hogy miért mesélem el mindezt... azért, mert az "életem" ekkor kezdődött. A burok lehult, bár még mindig gátlásos voltam, de megtanultam pár dolgot. Például milyen, amikor a társam örül, ha a mi térfelünkről a kapuból lövöm be a gólt csocsóban, vagy milyen vicces dolgot eshetnek meg egy este folyamán, de azt is megtapasztaltam, hogy milyen édes a kocsma végében a táskában rejtegetett vodka vagy boros kóla tiltott íze... A legfontosabb pedig az, hogy megtanultam, hogy lehetek jó barát. Ekkor kezdtem meg igazán fejlődni lelkileg és szellemileg is. Azóta rengeteg minden történt, átestem sok tűzkeresztségen, legyen az barátság, szerelem, vagy csak az élet nagy dolgai. 

Azóta, ha visszanézek, magamra sem ismerek. Ez voltam ÉN? Igen, de azért ne felejtsd el, hogy honnan indultál. Gyakran emlékeztetem magam erre, és bár tudom, hogy sok mindenben változnom kell, rájöttem, hogy a rossz oldalról közelítettem meg a helyzetemet.

Sokat gyakoroltam a vonzás törvényét, és be is vált. Pl.: egy reggel ránéztem az ütött-kopott szekrényeimre és azt mondtam, ki kéne vágnom ezeket a picsába. Csak eszembe jutott, nem akartam kezdeni a gondolattal semmit szóval elfelejtődött. Aznap délután ért a meglepetés, hogy az apám begördült egy utánfutóval, rajta pedig a leendő szekrényeim voltak szétszerelt állapotban. Azóta gyakran mesélem ezt a sztorit, hogy érzékeljék, milyen gyorsan is tud hatni a vonzás törvénye, ha megtanuljuk az elengedést, vagyis nem görcsösen ragaszkodni a szívünk vágyához, hanem megengedni az Univerzumnak, hogy maga vigye ki a megrendelést ;)

Ebből látszódik, hogy mennyire hajlok a spirituális témákhoz, meg az utóbbi években önfejlesztést gyakorlok. Rájöttem, hogy ha nem szereted magad, hogy várhatod el, hogy más szeressen téged? Ezért ebben az időszakban erre fogok koncentrálni, bőséget kívánok mindenkinek, és igyekszem a veszekedést és a viszályt kizárni az életemből. Sajnos ezek az utóbbiak szerves részét képezik a jelenlegi életemnek, szóval mindent meg kell tennem, hogy nem legyek folyton frusztrált és ideges.

Nem rég ért egy kisebb szerelmi csalódás. Miért tartom kicsinek? Mert sejtettem a végkimenetelét. Lehet, hogy bevonzottam a bajt, de sokkal inkább arra gyanakodom, hogy nem vagyok kész egy párkapcsolatra. Az egész azzal kezdődött, hogy kijelentettem: "Nincs szükségem egy párkapcsolatra, hogy boldog legyek!", ez a mágikus kulcsmondat, ami elindít mindent, de csak akkor lesz jó a befejezés, ha az énképed tiszta, tudod, hogy nem rossz egyedül lenni, és ezt nem csak elkeseredésből mondod, gondolod, hanem boldog vagy attól a tudattól, hogy felfedezed a világot. Ehhez pedig a lélektársad csak hab lesz a tortán. :)

Ne érts félre, szerelmes voltam (vagyok), de rájöttem, hogy amit jósolt a Ji-king, nem szerelemre vonatkozott, hanem barátságra. Röviden, az együtt kell lennetek kifejezés zavart meg benne, amit csúnyán félreértelmeztem, és hogy segítsem a másik előre haladását, ezt írta. Most várom, rám ír-e, vagy hagyja az egészet, de ha nem teszi, az sem baj, én felajánlottam a segítségemet, ha nem kész rá, akkor nem zavarom. Ilyenkor az emberek hajlamosak azt képzelni, hogy zaklatják őket, de én nem vagyok az a fajta.
Itt jön képbe a segítési kényszerem, ami miatt másokat előtérbe helyezem saját magammal szemben. Müller Úr szerint valamikor mesterré kell válni (ji kingben volt), és vezetni a rászorulót, szóval most ezt fogom tenni, ha elfogadják azt.

Ezenkívül sok meditációs zenét hallgatok és kiteljesedéses videót nézek majd (erre fogékonyabb vagyok), és nem hagyom ki Csernus doktort sem a Férfi és a Nő könyveit, bármilyen fájó az igazság, mert ez az ember remekül ért ahhoz, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodásmódját. Tőle is szemezgetek néhány dolgot, már bele kezdtem a hanganyagát hallgatni, és a kicsi lelkem elfogadja a véleményét, de nagyon fáj, nem tudom megállapítani, hogy "szeretet kurva" vagyok-e .

Ha majd rájövök, szólni fogok :)

Addig is igyekszem dokumentálni a énképem alakulását, feltéve ha észreveszem időben.