Újévi szösszenet

Először, Boldog Karácsony és sikerekben gazdag újévet kívánok, utólag is!

Régen hallattam magamról, bár a próbálkozások megvoltak, de a technika ördöge keresztül húzta a számításaikat. Végül végig gondolva az egészet rájöttem, hogy akkor a bennem dúló érzelmeket akartam kiadni magamból, amelyet az életemben szereplő "idegesítő tényező" okozott. Amint lefirkantottam a szöveget, rossz bevallani, de el baszarintottam és nem került fel az oldalra. Ha még ez lett volna a legkisebb bajom... Az oldallal is valami gikszer volt, mert általában telefonról szerkesztem, de akadnak ilyen problémák, amikor nem jelenít meg valamit, mindegy, ez csak az én bajom.

Vége az ünnepeknek, elfogyott a mákos bejgli és a töltött káposzta, nagy szomorúságunkra... De itt az újév, szóval még egy indok, hogy jó útra lépjünk.

Mindig úgy gondoltam, ha van egy lehetőség akkor azt ki kell használni. Sajnos sok esetben szeretem átvállalni a nyugodt szemlélődő szerepét és lecsúszom az ilyen lehetőségekről. Tudjátok, miről beszélek, arról, amikor erőszakkal fel kell rázni magunkat hogy ébredj fel, bazd meg!!! Kiábrándító, tudom, de a legtöbbünknek egy nagy seggberúgásra van szügségük, mint nekem is.

Már kölyök korom óta nem csináltam ilyet, de tettem újévi fogadalmakat. Régebben nem hittem benne, hogy betartok akár egyet is, azonban most végig gondoltam a dolgokat. Az emberben meg van az a lehetőség, hogy a folytonos tanulás során (vagy szimplán valami folytonos ismétlésétől) rögzül bennünk egy vagy több cselekvés. Vegyük például a korán kelést, az elején még nehezen megy, kínszenvedésnek tűnik, azonban az idő elteltével beléd rögződik és már pontban akkor nyitod ki a szemed, amikorra "beprogramoztad".
Ezt a trükköt terveztem használni, majd szólok ha bevált.

Nyugisan telt a Szilveszter, két lehetőségem volt, egy házibuli a felebarátaimmal (+ az exem, aki , akármilyen is, még mindig szeretem, legalábbis hiányzik az ügyefogyott társasága), vagy egy hozzám közelebb álló társasággal üjnepelni egy "nyugger partyn". Az utóbbit választottam, de mert együtt szerettem volna ünnepelni a legjobb barátommal, ez 3 éve váratott magára. Eleinte aggódtam, nem fogom-e halálra unni magam (érzem, hogy szingliként pörögnék, ismerkednék), azonban nem így lett. Durva kimondani, de nagyon jól éreztem magam, ps-eztünk, twiszterben szivattuk egymást, volt kaja, pia és vizipipa... Gyerekesnek hangzik, tudom, de ahogy az Így jártam anyátokkalból megtanultuk, a párok jobb szeretik a nyugalmat és ha van szabad hely. A szinglik ellenben mindig talpon maradnak és pörgősebbek. Pacsiii.

Ez igaz. Itt pedig többségben voltak a párok, szóval nem volt mit tenni. Nem is kellett, mert így is jól szórakoztam, jem volt bennem az a bizonyos forever alone érzés, amikor a párokra néztem, ez pedig jót jelent. Ha nem tanulod meg, hogy legyél meg egyedül, akkor hogy várhatod el, hogy szeressenek? Van egy ismerősöm, aki mindig görcsösen akar magának barátnőt, de sosem jön össze neki, ez pedig csak még jobban elkeseríti.
Ördögi kör, amelyből jobb lenne ha kitörne, de hiába mondom neki, mintha süket lenne. Már nem érdekel, a saját kárán tanul az ember, az okos pedig a másokén.

Ennyi elég is volt ebben a témában... Ami miatt még késett a bejegyzés, az az, hogy ihletet kaptam egy fanfiction-höz és azon dolgozgatok. Hogy mikor lesz kész és fenn az oldalon, az idő kérdése, szeretném igényesen megszerkezteni.

Egyenlőre ennyi lenne.