Zavar az Erőben...

Bizony, zavar van az Erőben, és a fejemben is. Kicsit nehéz szavakba önteni, mivel én magam is alig tudom kibogozni az egészet. Tudom, hogy annak idején azért hoztam létre ezt a blogot, mert változni szerettem volna, de mint mindenki tudja, egy ilyen kívánság nem teljesül egy szempillantás alatt. Nem jön a tündér keresztanyó, hogy nesze, itt van, fogd meg jól... 

Elég türelmetlen típus vagyok, és az, hogy babaléptékkel haladok a remélhetőleg az Égiek által kijelölt úton, elég frusztráló számomra. Az elején valóban nagyon az volt, utána jött az idegesség majd a beletörődés. És az ellaposodás. Amikor már semmi nem érdekel, csak létezel a vakvilágba, minden kapaszkodót megragadva ahhoz, hogy egy kicsit is Élőnek érezd magad. Valóságos Walking Dead. Ez a legjobb szó rá.

Próbálkoztam ezzel-azzal, sok mindenbe belekóstoltam a pszichológiától kezdve az ezotériáig. Úgy gondoltam, hogy egyre közelebb jutottam ahhoz az Én ideálhoz, amire vágytam. A magabiztos mégis elbűvölő nőhöz, aki elég mélyen, de valahol mégis bennem lakozik, és a csajos shoppingolások alkalmával néha elő is merészkedik. Egy ideig úgy hittem, megy mint a karikacsapás, de aztán jött egy kis döccenő és szétestem. Az önbizalmam, amit az évek során összekuporgattam és félve őrizgettem, egy csapásra eltűnt és csak egy kis remegő lélek maradt a helyén. Hazudtam. Az a legnagyobb gond, hogy saját magamnak. Beleestem abba a hibába, hogy valamit sokáig mantráztam magamnak, és a végén kiderül, hogy az általam épített kacsalábon forgó kastély alapjaiban billeg. 

Rájöttem, hogy azok a dolgok, amiket a jobb boldogulás érdekében megtettem, abban reménykedve, hogy szebb holnapot láthatok meg, miért nem működtek. Miért éreztem felesleges erőfeszítésnek, annyira, hogy utána a sebeimet nyalogatva ki sem akartam szállni az ágyamból, csak tovább álmodozni, mert úgy senki és semmi nem bánthat. Azért, mert az, amiről azt hittem megvan, és büszkén állítottam magamról, hogy igenis, a birtokában vagyok, valójában csak az árnyéka él bennem. Vagy még annyi sem.

Nem okozok szerintem nagy meglepetést, hiszen sokan szenvedünk ennek hiányától: az ÖNSZERETET.

És tényleg, így már világossá vált minden. Hiába hitegettem magam, hogy szeretem magam, mégis félek a tükörbe nézni, és mivel az utóbbi időben eléggé ellaposodott az életem, észre se vettem, hogy ezt a fontos lépcsőfokot bizony kihagytam és úgy próbáltam tovább nyargalni. Utólag visszagondolva nem is csodálkozom, hogy mindig visszacsúsztam azon a bizonyos létrán. Vagy csúszdán. Vettem sorra az önfejlesztő könyveket, sorra hallgattam és untam meg végleg a hanganyagokat, az eredmény pedig a nagy semmi volt. Még jó, hogy még nem találkoztam a lélektársammal, mert valószínűleg elriasztotta volna a látvány, mennyire szétszórt és keserves vagyok. Mosolyogtam a külvilágnak, de a lelkem mélyén sírtam. Némán. Gyengének éreztem magam, mert mások sokkal rosszabb dolgokon mennek keresztül, én meg ilyen csöppnyi problémákon siránkozom. Ez mindig az elmémben lebegett és szégyenkezve hajtottam le a fejemet. Hogy kérhetnék ilyen ügyben segítséget úgy, hogy látom mások milyen macska ügyességgel siklanak tovább, amíg én az ellenőrző pontnál toporgok reménytelenül? Sokszor átfutott már ez az agyamon. 

Meg itt az örök kedvenc: Másoknak is van elég bajuk, mint hogy Én rájuk zúdítsam az én problémáimat is. Igazán ez a belső hang tartott vissza mindig. Soha, semmilyen körülmények közt nem akartam gyengének tűnni mások előtt. Ez pedig nagy visszahúzó erő. Ezért is voltam mindig a csöndes megfigyelő.

Visszatérve az eredeti témához: az önszeretet hiány. Sokak szenvednek tőle, lehet úgy hogy észre sem veszik. Szerencse most már tudom, mi a bibi, így az alapot letéve serénykedhetek tovább. De nem könnyű, az emberi elmét nem könnyű becsapnom. Az utóbbi napokban végig mantráztam magamnak, hátha valami haszna lesz.

Igyekeztem videókat, cikkeket keresni erről a témáról, és meg kell mondjam, volt olyan, hogy a homlokomra csaptam "Jééé tényleg!" felkiáltással, máson viszont néztem nagyot. Viccen kívül találtam olyan oldalt, ahol azt mondják menj fürödni és pisilj bele... Igen, ez nem vicc! Tényleg erről van szó. A válasz pedig azért, mert az önszeretet kialakítása során elfogadod minden hibádat, erősíted magadban a jó tulajdonságaidat ééés... ha pele pisilsz a fürdővizedbe, akkor a belsődet is elfogadod. Mármint, ha igazán szereted magad, akkor az "ilyen" részeidet is elfogadod. Jó hogy nem a másik verziót említette. Nem azért, mintha bajom lenne az egésszel, ha szereted, csináld! De valami mást vártam volna.

Találtam viszont egy nagyon jó videót, ami arról szól, hogyan lehet fejleszteni az önszeretetünket: www.youtube.com/watch?v=EtI8wiDYIRE

Ebből kaptam a nagy ihletet, miszerint: bármit teszel magaddal, pl.: ha lány vagy és sminkelsz, kicicomázod magad, szép ruhát húzol, vagy csak új frizurát csináltatsz, akkor az már az önszeretet egyik formája, mivel ilyenkor foglalkozol, törődsz magaddal, és jobb érzéssel tőlt el, ha egy csinibaba vigyorog vissza a tükrödből. Ez nagyon feldobja az ember napját, és ha jó érzésekkel indulsz útnak, akkor magabiztosságot sugallsz, vonzod a jót, stb.

Jelenleg ezt a formáját művelem az önszeretetnek, és azóta sorra jutnak eszembe a dolgok.

Ez itt a gondolati térképem a jövőre nézve:

Önszeretet  -->  Önbizalom építése  -->  Szerelmi kapcsolat rendezése  -->  Karrier elindítása

Valahogy így képzelem az egészet, bár azt nem mondom, hogy tökéletesen sorba fogok menni, néha-néha belekóstolgatok egyikbe-másikba, ahogy az élet kívánja.

Ha lesz még valami, jövök a kiegészítéssel :)